„Láttatok már, testvéreim lángoló narancssárga mezőket és felette csontfekete felhőket? A hullámzó arany mezőben álldogáló fekete figurákat? Láttatok már égősárga folyót kanyarogni koromfekete dombok között, hol a dombok fölött két nap hunyorog? Mezőket, hol embernél magasabb fekete fű hullámzik a fogyó hold fényében? Ezek honnan kívánkoztak a festő – esetünkben Varga Patrícia Minerva – ecsetjére? Miért gondoljátok, hogy a festő azt festi, amit lát? Lát valamit, és ellenállhatatlan kényszert érez, hogy ecsetet ragadjon? A festő nem látványt, a festő képet fest. Jó esetben sohanemvolt világot teremt. (…) Világot teremt, ahol bizony fekete felhők toporognak az égen, ahol narancssárga szél süvít, hol fekete emberek álldogálnak a mező közepén most és mindörökké. Világot, ahol szavunk bizony nem igen-igen és nem-nem, ahol szavunk a talán és a hátha. Talán mégiscsak van kárpótlás és vigasztalás, van ölelés, és van béke: ahol érvényes a d-moll szvit, és Jeanne Moreau mosolya, ahol (…) öt forintért Kuglert adnak. Varga Patrícia jó festő. Olyan képeket fest – tudjátok –, amely alá a géppel keltetett csibék bebújhatnak melegedni.”

–Szüts Miklós festőmővész köszöntője a Palládium díjas művésznek.

 

 

   

Hvar-i tájképek képek 2010-től képek még képek aktuáis események megnyitó beszédek életrajz könyv kapcsolat portrék tájképek rólam 

Az oldalt eddig 5212 felhasználó olvasta